Kiwiföld memories, avagy egy éve...

... igen... egy éve volt, hogy felébredtem és a legszélesebb mosollyal az arcomon konstaláltam, hogy egy valóra vált álomban vagyok, végre imádott Kiwiföldem talaját taposom, végre az ottani csodálatosan friss levegőt szívom, végre újra Velük vagyok!!! :)
Igen, egy éve írtam meg a legelső bejegyzésemet Új Zélandról... Úúúúristen, el sem hiszem, hogy azóta tényleg eltelt egy év... és el sem hiszem, hogy mennyire messze vagyok onnan most...! De legfőképp, el sem hiszem, hogy még mindig ennyire hiányzik az ott töltött idő... 


Rettenetesen sok minden történt ezalatt az egy év alatt... felsorolni egy hét sem lenne elég, úgyhogy annak ellenére hogy ezt a kis bejegyzést olyan nosztalgiázós bejegyzésnek szánom, nem lesz itt felsorolás az elmúlt egy év eseményeiről...

Inkább elmondom, hogy mi van most. :) Amióta elhagytam imádott második otthonomat, nem telt el olyan nap hogy valamilyen oknál fogva ne jutott volna eszembe az ott töltött idő, és nem telt el olyan hét, hogy ne beszéltem volna vagy váltottam volna emailt Velük.! 

És nem csak Velük, de olyan emberekkel is szinte napi kapcsolatban vagyok, akik oda kötnek engem... Akik nélkül nem lett volna az a nyolc hónap olyan, amilyen volt.!

A legcsodásabb élményeim az órákba nyúló skype beszélgetéseink. :) Amikor láthatom az én kis drágáimat, hallom ahogyan Lynda gügyög vagy éppen 'részt veszek' Lucy reggeli suliba készülődésében. :) Ilyenkor ez úgy történik, hogy Lucy magával hurcolja az iPad-ot körbe a házba és miközben épp öltözik vagy fogat mos, mi úgy társalgunk, mintha ott lennék és ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon :) A végén pedig megkérdezi:
"Miért nem tudsz visszajönni már holnap?!"
vagy épp :
"Tudod nekem tényleg nagyon hiányzol... főleg a jóéjt puszik, amiket akkor kaptam, amikor ágyba raktál... az új ópertől nem kapok és most olyan mintha senki nem adna jóéjt puszit nekem!"

awww ♥

♥  azénkicsidrágáim!!!  ♥

Lynda arca, amikor meglát skypeon :))

♥

reggeli készülődés :)

Nem beszélve a Julieval folytatott megbeszéléseinkről amik után mindig 120 fokos vigyorral vonulok félre a laptop elől... 

(skype...)

(skype...)

a macimmal, akire vigyáznak, amíg vissza nem megyek ;)
(skype)

Azon kívül nem egyszer kaptam már olyan emailt/vagy éppen bolognai és jelenlegi hosztcsaládom, amik megállíthatatlan sírásra késztettek... (példaként említeném, hogy pár nappal az ideérkezésem után Julie küldött Pnek egy emailt, amiben felőlem érdeklődött és nyomatékosan megkérte Pt, hogy vigyázzon rám...!! P nem bírta megállni, hogy ne mutassa meg nekem az emailt, aminek az lett a vége, hogy hangos zokogásban törtem ki és P vállán sírva dadogtam, hogy mennyire hiányzik nekem Julie...:( ). 

A legutóbbi beszélgetésünk épp tegnap zajlott le, amit egy email előzött meg (részlet):

"(...) Hope you are well... me and John were just talking about you....saying you will be back soon....and you are the best ever ever aupair....family member.

I also had a dream that you came back to NZ for a visit... Then I dreamt I was an au pair in Italy...LOL (...)"

Nem részletezném, de megint jó kis beszélgetést hoztunk össze és vidáman csuktam össze a laptopot, miután Lucy ágyba bújás előtt belekiabálta a laptopba, hogy 'I love you!!!'


oh well:

XoXo
Angi

♥ Goodbye NZ. ♥

Úgy döntöttem, hogy megírom az összegző bejegyzést Kiwiföldemről mielőtt elzúznék Bolognába, majd a Coromandel és a Waiheke Island címü bejegyzéseket akkor írom meg amikor nem leszek ennyire elfoglalt. Így is úgy terveztem, hogy otthon megírom szépen ezt a bejegyzést, mégis csak a képek feltöltéséig jutottam el, és a szöveget wordben írtam meg, felét otthon, felét a vonaton Kolozsvárra jövet. :) Szóval na, szerintem láthatjátok, hogy be vagyok táblázva és hogy csak úgy röpül az idő. Facebookra is még rakás képet akarok feltölteni, mégis arra sem volt időm :) de majd.. mindent bepótolok lassan. ;) Bolognában a remélhetőleg sok-sok szabadidőmben majd utolérem magam. Mert tényleg szeretném, nem csak a kedves blogolvasóim miatt, hanem nagyon magam miatt is, hogy ha majd akárhány évesen vissza szeretnék emlékezni ezekre a dolgokra/kirándulásokra/kalandokra.. mindenre, akkor legyen amiből. :)


És most térjünk rá a hazautazásra Új Zélandról. Nem is megyek vissza régebbre a búcsúzásban mint az utolsó napom a suliban, amikor is utoljára szedtem össze Lucyt. És utoljára ölelgettem körbe a gyerekeket, akikre néha vigyáztam és úgy imádtak engem :) meg én is őket. :)

Brayden, Amelia, Lucy és én :)

Nagyon furcsa volt tudni, hogy aznap utoljára várom  Lucyt ott az osztálya előtt, utoljára mosolygunk össze az ismerős anyukákkal, utoljára ülök le a játszótéren, hogy megvárjam, amíg Lulu totálfáradtra játsza magát. :)


A következő emlékezetes momentum az volt, amikor is szombaton elautókáztam Devenportba, az én imádott Devenportomba! :) Akárhányszor relaxálni akartam, vagy szomorú voltam, vagy volt csomó szabadidőm és nem tudtam mit kezdjek vele... én mentem Devenportba. :) Pontosabban az általam leglátogatottam hely a Victoria hegy volt, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Aucklandre :) és ahonnan a legeslegszebb volt a naplemente! Imádtam csak ott üldögélni a kocsiban, ablakon kilógatott lábakkal, fagyival a kezemben, háttérben Adele zenéjével.. és csak nézni ahogyan a nap eltünik a város mögött. *_*

Másik kedvenc helyem a devenporti templom volt. És oda is mindig benéztem, akárhányszor arrafelé vitt az utam. :) 

Vasárnapra Julie egy brunch-ot szervezett meg és meghívta az összes ismerősünket, hogy elbúcsúzhassanak tőlem. :) Olyan 12körül meg is jött mindenki, ettünk, beszélgettünk, trampulinon ugráltunk, ajándékokat kaptam - köszöntem meg - bontottam ki, parton sétáltunk majd lassan mindenki elment haza.

♥

A további délutánomat aztán a pakolászás töltötte ki:

Este 8ra John asztalt foglalt a Sky Tower forgó éttermébe :) igen-igen, forgó. Ami azt jelenti, hogy amíg a vacsorát elgogyasztottuk, addig körbeforogtunk egyszer/kétszer Auckland fölött. Szomorú de mégis csodás élmény volt! ^_^

készen a vacsorára :)

Lucy "sky tower" desszertje :))

kiwimadáááár ^_^

Vacsora után hazavezettem, elköszöntünk majd midnenki ment lefeküdni. Nekem úgy kb reggel 5am fele sikerült ez. Ugyanis addig tartott befejezni a pakolást, csekkolást, képeim összegyüjtése a Julie laptopjárol, blogírás.. meg ilyenek. Aztán 5től 8ig aludtam, 10ig elbúcsúztam Lucytól, Lyndától, Anatól, Jennytől és a háztól majd én, Julie és John elindultunk a reptérre....... Az út hogylétéhez inkább nem is füzök hozza semmit! :|

búcsúajándékom...

A reptéren gyorsan leadtam a csomagomat majd nem is húztuk az időt, már mentem is az ellenőrző kapuhoz. Ott könnyek között kb 10percig szerre ölelgettem őket, és ők ugyanolyan erővel szorítottak engem... Majd nehezen ugyan de elengedtük egymást és én integetve eltüntem a kapu mögött.... :|

Bent a terminálban rettentő sokat kellett várnom, miután átmentem a biztonsági ellenőrzésen. Szörnyü volt!!! :( Csak ülni ott egymagamban... mintha össze lettem volna zárva a gondolataimmal, a szomorúságommal egy sötét szobába...
Majd végre valahára kiírták, hogy melyik kaputól indul a gép és legalább azzal lettem elfoglalva, hogy hogyan cipeljem a kézipoggyászom és laptoptáskám és szendvicsem meg almám - amit rendre elejtettem... végül 15perc séta után végre feltünt szemeim előtt a repülőgép:

A kapunál is várni kellett, de már nem sokat, ugyhogy kb fél 2 körül meg is keztük a beszállást és hipp-hopp a gépen voltam. Egy hindu házaspár mellett volt a helyem, akik egy szót sem beszéltek angolul így nagy unalmamban filmeket néztem és zenét hallgattam 9és fél órán keresztül... rettentően fáradt voltam a három óra alvás és vödörnyi sírás után, mégsem tudtam aludni, mert végig napközben repültünk és ragyogott a nap...

Singapúri idő szerint fél 7körül landoltunk a Changi reptéren. Ekkor már este fél 12 volt Új Zélandon.. rogytam össze... Felfrissülés képpen neteztem egy kicsit, majd lecsekkoltam, hogy honnan indul a Manchesterbe tartó repülőm és elindultam a B10-es kapu felé. ... Ekkor volt az amikor realizáltam, hogy a Changi reptér kb akkora mint az én kicsiny erdélyi falum fele :DD Úúúúristen mennyit gyalogoltam, amíg odaértem a kapuhoz.. Ott lerogytam a székekre és félálomba merülve vártam, hogy elkezdődjön a biztonsági ellenőrzés és végre a gépen lehessek és alhassak!!! ZzzzZZZzzzzzz
A csoda megtörtént kb 2óra múlva és amikor a fenekem végre megérte a repülőn a széket, már álomba is zuhantam - szószerint! Itt két német nő mellett ültem végig a 12órás utat de velük sem beszéltem majdnem semmit, mivel végig éjjel repültünk, ugyhogy időm/időnk legnagyobb részét az alvás töltötte ki.

elröpültem Romania fölött ;))

Hajnali 5-6 körül érkeztünk meg Münchenbe, ott leszálltak az odáig utazók, és páran felszálltak a gépre. Szerencsére az Angliába továbbutazóknak meg sem kellett mozdulniuk.. Így amikor a mellettem ülő két hölgy elhagyta a gépet totál örültem :)) Megvártam amíg felszállt a gép, csináltam pár képet a felhők feletti napfelkeltéről, majd kényelmesen végigterültem a székeken és álomba merültem. 

Akkor tértem magamhoz, amikor arra szólítottak fel bennünket, hogy csatoljuk be az öveinket, mert lassan leszállunk Manchesterben... Összeszedtem magam, és már landoltunk is.
Megkerestem a csomagjaimat, beszereztem egy csomag taszigáló szekérkét és már robogtam is az első boltocska felé ahol fel tudtam töltetni az angol telefon kártyámat. Amikor ez megtörtént, akkor megérdeklődtem egy buszosbácsitól, hogy honnan indul majd a buszom Londonba, majd azt kerestem meg. Ott lehuppantam a székekre és ezerrel írtam az sms-t mindenkinek. Legelőször tudattam a szüleimmel, hogy szerencsésen megérkeztem Angliába, majd Julie volt a következő, aki azon nyomban hívott, ahogy megkapta az sms-em. Beszéltünk vagy fél órát.. sírva mesélte, hogy miután hazament a reptérről, bement a szobámba és az ágyamon ülve sírt.. :| Aztán mesélte, hogy másnap reggel is sírt, amikor beült a kocsiba és beindult a cd lejátszó, ugyanis Rihanna szólt, amit mindig ketten énekeltünk, aztán meg sírt este is amikor Jenny megkérdezte vacsoránál, hogy ülhet-e az én helyemen az asztalnál.. Szóval jah… tényleg megviselte mind őket, mind engem az elválás… :(

A beszélgetés után lassan már ott is volt a buszom, felpattantam rá, valahol még át is szálltam, aztán már ott is voltam Londonban. Itt összetalálkoztam Tamás aupair kollegával, akivel elmentünk Starbucksba egy italra meg egy sütire.. fáradtságomnak betudhatóan amikor jöttünk kifelé Starbucksból, akkor kiütöttem Tamás kezéből a kávéját és az egész a hely küszöbén landolt XD szerencsére épp látta a jelenetet egy ottdolgozó és így megajándékozta Tamást egy ingyen kávéval :)) Hogyénmilyenügyivagyok x)))

Starbucks után egy taxis jött értem, aki erdélyi ismerőseimnek volt az ismerőse. Ő elvitt a barátom munkahelyére, ott megvártam amíg ő befejezte a munkát aztán robogtam vele haza a lakásukba. Ott találkoztam az én kis Marcsikámmal :))) (brátom felesége és volt osztálytársam és legjobb barátnőm) Náluk töltöttem az éjszakát majd kora reggel kivittek a Luton reptérre, ott leadtam a csomagom és egy smootie társaságában vártam, hogy végre felülhessek a gépre és úton legyek haza.. 

Már nagyon ki voltam készülve, merülve a három napos úttól.. csak egy meleg, puha ágyikó lebegett a szemeim előtt, semmi más… A gép persze késett és nem csak az enyém, így írtó nagy gyurakodás volt mindenütt amikor végre beharangozták, hogy lehet menni a beszállókapuhoz. Lassan aztán felértem a gépre, lehuppantam egy ablak melletti székbe és néztem ahogy elhagyjuk Angliát. Kb 2és fél órás volt az út, probáltam aludni, ami nem ment mert csak annyi lett, hogy kitekeredett a nyakam.. aztán rájöttem, hogy a mellettem ülő lány magyar, úgyhogy beszélgetésbe elegyedtünk és így az utolsó fél óra már jobban telt el.

Vásárhelyre megérkezve az első dolog ami arcul ütött az a HIDEG volt!!! xDD Meg a hóóóó… Aztán az, hogy a Julietől kapott bőröndre akaszthatós, uj-zélandi zászlós matricám NZ-től Angliáig nem veszett el, Angliátől Romániáig viszont valahogy létezik.. nyoma veszett! -__- ” :| Hihetetlen!.

A reptérre apukám, öcsém, hugicám meg az én édes barátném Timcsi jött ki elém. :)) Nagy ölelkezés, WC-re rohanás majd autóba pattanás és indultunk is haza.. Gyimes völgye felé :))))

kisfalucskám. :)

Kb 3órás út állt előttünk, aludni már megint nem tudtam, ugyhogy amikor hazaértem, épp arra volt erőm, hogy anyukámat, nagyszüleimet és Orsit (barátnőmet) megölelgessem, azzal ki is dőltem mint a cövekk.

Másnap reggel az időeltolódás miatt hajnali háromkor ébredtem… 6ig pislogtam, majd felébresztettem mindenkit, hogy nemér mááá hogy ők alszanak és én nem tudok. :))) Aztán miután mindenki elment otthonról (szülők munkába, tesók suliba) én kikászálódtam az ágyból. kikukucskáltam az ablakon és megláttam, hogy térdig érő hó van, háááát nekem azzal annyi volt a falunézés :DDD ... már bújtam is vissza a paplan alá. :)

...

Aztán a következő napok mindig egy Julieval való skypeolással indultak, aztán család és barátlátogatások, majd miután beláttam, hogy ezt nem lehet 3 hónapon keresztül üzni, el kezdtem Olaszországi családok után kutatni és röpke egy hét alatt már meg is találtam a családot, akikhez éppen úton vagyok. :)

Na szóval, ennyit a hazautamról. Összegzésként nem tudok többet mondani, minthogy imádtam a 8 honap minden egyes ott töltött napját. A semmit tevéstől kezdve a csodás kalandokig.. mindent! Rettentően kiváltságos, szerencsés vagyok, hogy ott élhettem és főleg hogy azokkal az emberekkel élhettem ott, akik ugyanúgy szerettek és tiszteltek engem, mint én őket. :) Hálás vagyok az ottani barátaimnak, akik mindig érdekesebbé tettek minden bulit, kirándulást vagy csak egy vasárnapi mozit, vásárlást. :) Többükkel ugyanúgy mint Juliékkal, heti szinten skypepolok ami hihetetlen örömmel tölt el. :)

DE ami még szélesebbé teszi a mosolyomat az az, hogy tudom hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy az imádott Kiwiföldemre rakhattam a tappancsaimat. :))) Ugyanis jövő márciusra tervezik Juliék az esküvőjüket, ahol ha minden jól megy én is ott leszek, mégpedig mint koszorúslány! ;) Valoszínüleg maradok majd három hónapot majd utána jönni fog újabb projektjeim megvalósítása, amikről most még inkább ne essen szó, mert túl messze van.  ;)))

Na, kábé ennyi lenne a mai beszámoló. Remélem megérte várni rá. ;)

Most épp Kolozsváron vagyok Timikémnél, éjjel érkeztünk meg… Most közzéteszem ezt a bejegyzést, aztán mindjárt indulok is a reptérre és már ott is vagyok Bolognában 2 óra alatt. :) Onnan majd igyekszem rendszeresen jelentkezni tényleg, és elkápráztatni titeket itáliai kalandjaimmal!!!  :)

Puszillak, ölellek.

XoXo

Angi 

Tongariro Alpine Crossing & Rotorua thermal village

2010. október. 28-30.

Én, Sophie(német), Natalia(argentín) és Pinja(finn) pénteken délután útra keltünk Taupo felé.

Közel 4 órás autóút várt ránk, de egészen jól elszórakoztunk. :) Végére már mindenki a saját anyanyelvén énekelt dalokat :)) Én a "boldogság gyere haza" -t énekeltem, mert hirtelen nem jutott eszembe más magyar nóta :)) 

Valamikor este 10körül érkeztünk meg a hosztelhez. Gyorsan vacsiztunk majd robogtunk is be a szobánkba és irány az ágy. Másnap nagy nap várt ránk.. egy 19.4 km hosszú túra. :)

Sohie, Pinja, Natalia és én :)

Szombat

Másnap reggel 7kor keltünk, gyorsan megreggeliztünk, pakoltunk magunknak pár szendvicset majd irány a Tongariro National Park.

A Tongariro Nemzeti Park egy világörökségi terület, a negyedik létrehozott nemzeti park a világon. 

"It is a place of extremes and surprises, a place to explore and remember. From herb fields to forests, from tranquil lakes to desert-like plateau and active volcanoes - Tongariro has them all."

Azaz, a Tongariro Parkban a gyógynövény mezőktől az erdőkig, a nyugodt tavaktól a sivatagi fennsíkokig meg aktív vulkánokig - minden megtalálható itt. Ha egyszer itt jársz azt soha nem felejted majd el. :)

A Tongariro Alpine Crossing (magyarul Tongariro alpesi túra/átkelés) Új Zéland leglátványosabb legnépszerübb egy napos túrája. Az oda látogatók a Tongariro hegyet másszák meg (1 978 méter) egy nap alatt. Persze vannak ott több napos túrák is, amikor is a turisták az egész parkot bejárják és több hegyet is megmásznak. :) 

Mi maradtunk a 19. 4 km hosszú, 1 978 méter magas kihívásnál. :)) 

A túra egy a hegy aljában levő parkolóból indul és a hegy másik oldalán levő parkolóban ér véget. Éppen ezért úgy kell megtervezni a túrát, hogy ha az autódat leparkolod a kiindulási helyszinen akkor valamivel majd vissza is kell oda jutni a hegy másik végében levő parkolóból. Normálisan ez úgy van megoldva, hogy buszjáratok szedik össze az embereket a túra végén és visszaviszik őket az indulási parkolóba - viszont ezek nem mindig járnak, ugyhogy mi nem kockáztatva úgy oldottuk ezt meg, hogy összetalálkoztunk Natalia argentin ismerőseivel és a mi autónkat hagytuk az egyik parkolóban, az övéket pedig a másikban és probléma megoldva. ;)

A Ketetahi parkóban találkoztunk velük és valamikor 9körül indultunk el onnan be egy sürü erdőbe :)) eleinte hideg volt, de ahogy egyre csak mentünk és mentünk és egyre meredekebb is lett a helyszín, így kb 15 perc alatt már lihegtünk össze-vissza :)) 

Úgy egy órán át vánszorogtunk felfelé egy erdőben, aztán amikor már mind azt hittük sosem érünk ki onnan akkor hirtelen ez tárult elénk:

A csodálatos kilátásban való gyönyörködés után továbbindultunk a Ketetahi kunyhó/szálláshely felé, ahol majd megebédelni szándékoztunk. Úgy egy órás út várt ránk, ami nekünk tuti volt kettő :)) Hullák voltunk de a kilátás lélegzet elállító volt, úgyhogy az pótolt minket a fáradozásért. :)

Végre lihegve bár de elértük a fenti képen látható kunyhót (Ketetahi szálláshely). Ott letelepedtünk és elfogyasztottuk szendvicseinket. :)

... majd továbbindultunk az Emerald tavak felé. Reménykedtünk, hogy gyorsan haladunk majd, de a nem várt akadályok - hó, köd, eső - nem igazán könnyítették meg a dolgunkat... Már azt hittem SOHA nem érünk fel a hegy tetejére, hogy végre lefele mehessünk már =D 

mááászunk. :)

a csapat. 

*Blue Lakes* azaz amit mi láttunk a fagy és köd miatt =D

...és ez az ahogy valójában kinéz a szerencsések számára. (google)

bevadulva =D 

Sebastian, én, Anahi, Marcelo, Pinja, Sophie és Natalia. :)

Aztán a tetőn ez a kilátás fogadott minket:

Kb ez helyett:

(google)

A ködtől egy méternél tovább nem láttunk, így lefele jövet nagyon kellett vigyáznunk egymásra és nem elmaradni egymástól. Eléggé lehangoló volt a tény, hogy nem az a látvány várt ránk, amiben reménykedtünk de azért nem voltunk szomorúak és azt mondogattuk, hogy "legalább elmondhatjuk, hogy megcsináltuk a túrát" =D És különben is, tényleg jól szórakoztunk. ;)

Ahogy egyre lejjebb értünk a hegyről, úgy oszlott szét a köd is, aztán pedig kaptunk esőt, ami egészen a parkolóig elkísért minket és két svájci utitársat is, akik lefele jövet csatlakoztak hozzánk. :)

Csokizás a csúcson =D

oszlik a köd :)

ezt a táblát a hegy aljába leérve találtuk, azaz mi a túra végétől jöttünk az indulás felé =D (a tábla arra figyelmeztet, hogy a túra nehéz lesz és ajánlott átgondolni hogy innen továbbmész vagy visszafordulnál inkább)

'visszapillantás' *_*

a kibővült csapat. vidáman a parkolóban =D

A fenti kép elkészülése után gyorsan autóba pattantunk, visszazúztunk a másik parkolóba felvenni a saját autónkat, elbúcsúztunk az ujdonsült argentin ismerősöktől majd várt ránk egy 1órás autóút Rotorua városba, mivel ott volt lefoglalva a szombat éjjeli szállásunk. Hullaként érkeztünk meg a hosztelhez, erőmből épp futotta egy gyors zuhanyra és aztán ZzzZZZZzzzz. :)

Vasárnap

Erre a napra lazulás volt betervezve, merthogy mindannyian tudtuk: félhalottak leszünk az izomláztól a túra után. Lazulásképpen egy komótos reggelizés után elmentünk Rotorua egyik híres termál fürdőjébe és lubickoltunk a forró vízben, amíg meg nem untuk :))

a Rotorua hosztel

indulás lazulni =D

Pinja, én és Sophie :)

Lubickolás után én, Pinja és Natalia úgy döntöttünk, hogy megtekintjük Rotorua maorik lakta termál faluját. :) Sophie pedig a Rotorua tavat ment megnézni mivel ő már volt a faluban.

Ez a maori falu kedvelt turista látványosságnak számít, ugyanis itt tényleg őslakos maorik laknak, tényleg ősi körülmények között - ide azt értem, hogy kis kunyhókban laknak; a talajból felbugyogó forró vízzel főznek, mosnak, fürdenek; kis zöldség ágyásaik vannak; mezitláb járkálnak.. ilyenek. A falun egy idegenvezető visz végig kisebb turista csoportokat, megmutatva minden érdekességet, beszélve a falu történelméről/történetéről, a maori kultúráról. :)

templom.

a falu főutcája.

Amikor a túravezető befejezte a körbevezetést, mindenki mehetett a maga útjára. Mi úgy döntöttünk hogy felfedezzük a falu - térképen látott de még - be nem járt részeit. Azaz felmentünk a falu dombjára és így egy csodás panorámában lehetett részünk. :)

Zöld tó :)

view :)

Körülbelül 6pm volt, amikor a dombról le cammogtunk, és akkor már ott is volt Sophie értünk.:) Elbúcsúztunk Nataliatól, aki nem jött vissza Aucklandbe, ugyanis épp vakációt kapott és utazgatásba kezdett. Majd én, Pinja és Sophie autóba pattantunk és már robogtunk is hazafelé. :) Valamikor 9-10 körül toppantam be a házba, ahol a jól megszokott meleg fogadtatás, érdeklődő arcok vártak.. nameg John mennyei vasárnap esti vacsorája, ami méltó befejezést nyújtott a csodás hétvégémnek =D. 

Egy képpel búcsúzom, amit az autópályán hazafelé száguldozó autónkból kaptam lencsevégre. :) Remélem megérte várni a bejegyzésre. ;) Puszillak titeket és hamarosan megint jövök. ;)

xoxo

Angi