♥ Goodbye NZ. ♥

Úgy döntöttem, hogy megírom az összegző bejegyzést Kiwiföldemről mielőtt elzúznék Bolognába, majd a Coromandel és a Waiheke Island címü bejegyzéseket akkor írom meg amikor nem leszek ennyire elfoglalt. Így is úgy terveztem, hogy otthon megírom szépen ezt a bejegyzést, mégis csak a képek feltöltéséig jutottam el, és a szöveget wordben írtam meg, felét otthon, felét a vonaton Kolozsvárra jövet. :) Szóval na, szerintem láthatjátok, hogy be vagyok táblázva és hogy csak úgy röpül az idő. Facebookra is még rakás képet akarok feltölteni, mégis arra sem volt időm :) de majd.. mindent bepótolok lassan. ;) Bolognában a remélhetőleg sok-sok szabadidőmben majd utolérem magam. Mert tényleg szeretném, nem csak a kedves blogolvasóim miatt, hanem nagyon magam miatt is, hogy ha majd akárhány évesen vissza szeretnék emlékezni ezekre a dolgokra/kirándulásokra/kalandokra.. mindenre, akkor legyen amiből. :)


És most térjünk rá a hazautazásra Új Zélandról. Nem is megyek vissza régebbre a búcsúzásban mint az utolsó napom a suliban, amikor is utoljára szedtem össze Lucyt. És utoljára ölelgettem körbe a gyerekeket, akikre néha vigyáztam és úgy imádtak engem :) meg én is őket. :)

Brayden, Amelia, Lucy és én :)

Nagyon furcsa volt tudni, hogy aznap utoljára várom  Lucyt ott az osztálya előtt, utoljára mosolygunk össze az ismerős anyukákkal, utoljára ülök le a játszótéren, hogy megvárjam, amíg Lulu totálfáradtra játsza magát. :)


A következő emlékezetes momentum az volt, amikor is szombaton elautókáztam Devenportba, az én imádott Devenportomba! :) Akárhányszor relaxálni akartam, vagy szomorú voltam, vagy volt csomó szabadidőm és nem tudtam mit kezdjek vele... én mentem Devenportba. :) Pontosabban az általam leglátogatottam hely a Victoria hegy volt, ahonnan csodálatos kilátás nyílt Aucklandre :) és ahonnan a legeslegszebb volt a naplemente! Imádtam csak ott üldögélni a kocsiban, ablakon kilógatott lábakkal, fagyival a kezemben, háttérben Adele zenéjével.. és csak nézni ahogyan a nap eltünik a város mögött. *_*

Másik kedvenc helyem a devenporti templom volt. És oda is mindig benéztem, akárhányszor arrafelé vitt az utam. :) 

Vasárnapra Julie egy brunch-ot szervezett meg és meghívta az összes ismerősünket, hogy elbúcsúzhassanak tőlem. :) Olyan 12körül meg is jött mindenki, ettünk, beszélgettünk, trampulinon ugráltunk, ajándékokat kaptam - köszöntem meg - bontottam ki, parton sétáltunk majd lassan mindenki elment haza.

♥

A további délutánomat aztán a pakolászás töltötte ki:

Este 8ra John asztalt foglalt a Sky Tower forgó éttermébe :) igen-igen, forgó. Ami azt jelenti, hogy amíg a vacsorát elgogyasztottuk, addig körbeforogtunk egyszer/kétszer Auckland fölött. Szomorú de mégis csodás élmény volt! ^_^

készen a vacsorára :)

Lucy "sky tower" desszertje :))

kiwimadáááár ^_^

Vacsora után hazavezettem, elköszöntünk majd midnenki ment lefeküdni. Nekem úgy kb reggel 5am fele sikerült ez. Ugyanis addig tartott befejezni a pakolást, csekkolást, képeim összegyüjtése a Julie laptopjárol, blogírás.. meg ilyenek. Aztán 5től 8ig aludtam, 10ig elbúcsúztam Lucytól, Lyndától, Anatól, Jennytől és a háztól majd én, Julie és John elindultunk a reptérre....... Az út hogylétéhez inkább nem is füzök hozza semmit! :|

búcsúajándékom...

A reptéren gyorsan leadtam a csomagomat majd nem is húztuk az időt, már mentem is az ellenőrző kapuhoz. Ott könnyek között kb 10percig szerre ölelgettem őket, és ők ugyanolyan erővel szorítottak engem... Majd nehezen ugyan de elengedtük egymást és én integetve eltüntem a kapu mögött.... :|

Bent a terminálban rettentő sokat kellett várnom, miután átmentem a biztonsági ellenőrzésen. Szörnyü volt!!! :( Csak ülni ott egymagamban... mintha össze lettem volna zárva a gondolataimmal, a szomorúságommal egy sötét szobába...
Majd végre valahára kiírták, hogy melyik kaputól indul a gép és legalább azzal lettem elfoglalva, hogy hogyan cipeljem a kézipoggyászom és laptoptáskám és szendvicsem meg almám - amit rendre elejtettem... végül 15perc séta után végre feltünt szemeim előtt a repülőgép:

A kapunál is várni kellett, de már nem sokat, ugyhogy kb fél 2 körül meg is keztük a beszállást és hipp-hopp a gépen voltam. Egy hindu házaspár mellett volt a helyem, akik egy szót sem beszéltek angolul így nagy unalmamban filmeket néztem és zenét hallgattam 9és fél órán keresztül... rettentően fáradt voltam a három óra alvás és vödörnyi sírás után, mégsem tudtam aludni, mert végig napközben repültünk és ragyogott a nap...

Singapúri idő szerint fél 7körül landoltunk a Changi reptéren. Ekkor már este fél 12 volt Új Zélandon.. rogytam össze... Felfrissülés képpen neteztem egy kicsit, majd lecsekkoltam, hogy honnan indul a Manchesterbe tartó repülőm és elindultam a B10-es kapu felé. ... Ekkor volt az amikor realizáltam, hogy a Changi reptér kb akkora mint az én kicsiny erdélyi falum fele :DD Úúúúristen mennyit gyalogoltam, amíg odaértem a kapuhoz.. Ott lerogytam a székekre és félálomba merülve vártam, hogy elkezdődjön a biztonsági ellenőrzés és végre a gépen lehessek és alhassak!!! ZzzzZZZzzzzzz
A csoda megtörtént kb 2óra múlva és amikor a fenekem végre megérte a repülőn a széket, már álomba is zuhantam - szószerint! Itt két német nő mellett ültem végig a 12órás utat de velük sem beszéltem majdnem semmit, mivel végig éjjel repültünk, ugyhogy időm/időnk legnagyobb részét az alvás töltötte ki.

elröpültem Romania fölött ;))

Hajnali 5-6 körül érkeztünk meg Münchenbe, ott leszálltak az odáig utazók, és páran felszálltak a gépre. Szerencsére az Angliába továbbutazóknak meg sem kellett mozdulniuk.. Így amikor a mellettem ülő két hölgy elhagyta a gépet totál örültem :)) Megvártam amíg felszállt a gép, csináltam pár képet a felhők feletti napfelkeltéről, majd kényelmesen végigterültem a székeken és álomba merültem. 

Akkor tértem magamhoz, amikor arra szólítottak fel bennünket, hogy csatoljuk be az öveinket, mert lassan leszállunk Manchesterben... Összeszedtem magam, és már landoltunk is.
Megkerestem a csomagjaimat, beszereztem egy csomag taszigáló szekérkét és már robogtam is az első boltocska felé ahol fel tudtam töltetni az angol telefon kártyámat. Amikor ez megtörtént, akkor megérdeklődtem egy buszosbácsitól, hogy honnan indul majd a buszom Londonba, majd azt kerestem meg. Ott lehuppantam a székekre és ezerrel írtam az sms-t mindenkinek. Legelőször tudattam a szüleimmel, hogy szerencsésen megérkeztem Angliába, majd Julie volt a következő, aki azon nyomban hívott, ahogy megkapta az sms-em. Beszéltünk vagy fél órát.. sírva mesélte, hogy miután hazament a reptérről, bement a szobámba és az ágyamon ülve sírt.. :| Aztán mesélte, hogy másnap reggel is sírt, amikor beült a kocsiba és beindult a cd lejátszó, ugyanis Rihanna szólt, amit mindig ketten énekeltünk, aztán meg sírt este is amikor Jenny megkérdezte vacsoránál, hogy ülhet-e az én helyemen az asztalnál.. Szóval jah… tényleg megviselte mind őket, mind engem az elválás… :(

A beszélgetés után lassan már ott is volt a buszom, felpattantam rá, valahol még át is szálltam, aztán már ott is voltam Londonban. Itt összetalálkoztam Tamás aupair kollegával, akivel elmentünk Starbucksba egy italra meg egy sütire.. fáradtságomnak betudhatóan amikor jöttünk kifelé Starbucksból, akkor kiütöttem Tamás kezéből a kávéját és az egész a hely küszöbén landolt XD szerencsére épp látta a jelenetet egy ottdolgozó és így megajándékozta Tamást egy ingyen kávéval :)) Hogyénmilyenügyivagyok x)))

Starbucks után egy taxis jött értem, aki erdélyi ismerőseimnek volt az ismerőse. Ő elvitt a barátom munkahelyére, ott megvártam amíg ő befejezte a munkát aztán robogtam vele haza a lakásukba. Ott találkoztam az én kis Marcsikámmal :))) (brátom felesége és volt osztálytársam és legjobb barátnőm) Náluk töltöttem az éjszakát majd kora reggel kivittek a Luton reptérre, ott leadtam a csomagom és egy smootie társaságában vártam, hogy végre felülhessek a gépre és úton legyek haza.. 

Már nagyon ki voltam készülve, merülve a három napos úttól.. csak egy meleg, puha ágyikó lebegett a szemeim előtt, semmi más… A gép persze késett és nem csak az enyém, így írtó nagy gyurakodás volt mindenütt amikor végre beharangozták, hogy lehet menni a beszállókapuhoz. Lassan aztán felértem a gépre, lehuppantam egy ablak melletti székbe és néztem ahogy elhagyjuk Angliát. Kb 2és fél órás volt az út, probáltam aludni, ami nem ment mert csak annyi lett, hogy kitekeredett a nyakam.. aztán rájöttem, hogy a mellettem ülő lány magyar, úgyhogy beszélgetésbe elegyedtünk és így az utolsó fél óra már jobban telt el.

Vásárhelyre megérkezve az első dolog ami arcul ütött az a HIDEG volt!!! xDD Meg a hóóóó… Aztán az, hogy a Julietől kapott bőröndre akaszthatós, uj-zélandi zászlós matricám NZ-től Angliáig nem veszett el, Angliátől Romániáig viszont valahogy létezik.. nyoma veszett! -__- ” :| Hihetetlen!.

A reptérre apukám, öcsém, hugicám meg az én édes barátném Timcsi jött ki elém. :)) Nagy ölelkezés, WC-re rohanás majd autóba pattanás és indultunk is haza.. Gyimes völgye felé :))))

kisfalucskám. :)

Kb 3órás út állt előttünk, aludni már megint nem tudtam, ugyhogy amikor hazaértem, épp arra volt erőm, hogy anyukámat, nagyszüleimet és Orsit (barátnőmet) megölelgessem, azzal ki is dőltem mint a cövekk.

Másnap reggel az időeltolódás miatt hajnali háromkor ébredtem… 6ig pislogtam, majd felébresztettem mindenkit, hogy nemér mááá hogy ők alszanak és én nem tudok. :))) Aztán miután mindenki elment otthonról (szülők munkába, tesók suliba) én kikászálódtam az ágyból. kikukucskáltam az ablakon és megláttam, hogy térdig érő hó van, háááát nekem azzal annyi volt a falunézés :DDD ... már bújtam is vissza a paplan alá. :)

...

Aztán a következő napok mindig egy Julieval való skypeolással indultak, aztán család és barátlátogatások, majd miután beláttam, hogy ezt nem lehet 3 hónapon keresztül üzni, el kezdtem Olaszországi családok után kutatni és röpke egy hét alatt már meg is találtam a családot, akikhez éppen úton vagyok. :)

Na szóval, ennyit a hazautamról. Összegzésként nem tudok többet mondani, minthogy imádtam a 8 honap minden egyes ott töltött napját. A semmit tevéstől kezdve a csodás kalandokig.. mindent! Rettentően kiváltságos, szerencsés vagyok, hogy ott élhettem és főleg hogy azokkal az emberekkel élhettem ott, akik ugyanúgy szerettek és tiszteltek engem, mint én őket. :) Hálás vagyok az ottani barátaimnak, akik mindig érdekesebbé tettek minden bulit, kirándulást vagy csak egy vasárnapi mozit, vásárlást. :) Többükkel ugyanúgy mint Juliékkal, heti szinten skypepolok ami hihetetlen örömmel tölt el. :)

DE ami még szélesebbé teszi a mosolyomat az az, hogy tudom hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy az imádott Kiwiföldemre rakhattam a tappancsaimat. :))) Ugyanis jövő márciusra tervezik Juliék az esküvőjüket, ahol ha minden jól megy én is ott leszek, mégpedig mint koszorúslány! ;) Valoszínüleg maradok majd három hónapot majd utána jönni fog újabb projektjeim megvalósítása, amikről most még inkább ne essen szó, mert túl messze van.  ;)))

Na, kábé ennyi lenne a mai beszámoló. Remélem megérte várni rá. ;)

Most épp Kolozsváron vagyok Timikémnél, éjjel érkeztünk meg… Most közzéteszem ezt a bejegyzést, aztán mindjárt indulok is a reptérre és már ott is vagyok Bolognában 2 óra alatt. :) Onnan majd igyekszem rendszeresen jelentkezni tényleg, és elkápráztatni titeket itáliai kalandjaimmal!!!  :)

Puszillak, ölellek.

XoXo

Angi