Kiwiföld memories, avagy egy éve...

... igen... egy éve volt, hogy felébredtem és a legszélesebb mosollyal az arcomon konstaláltam, hogy egy valóra vált álomban vagyok, végre imádott Kiwiföldem talaját taposom, végre az ottani csodálatosan friss levegőt szívom, végre újra Velük vagyok!!! :)
Igen, egy éve írtam meg a legelső bejegyzésemet Új Zélandról... Úúúúristen, el sem hiszem, hogy azóta tényleg eltelt egy év... és el sem hiszem, hogy mennyire messze vagyok onnan most...! De legfőképp, el sem hiszem, hogy még mindig ennyire hiányzik az ott töltött idő... 


Rettenetesen sok minden történt ezalatt az egy év alatt... felsorolni egy hét sem lenne elég, úgyhogy annak ellenére hogy ezt a kis bejegyzést olyan nosztalgiázós bejegyzésnek szánom, nem lesz itt felsorolás az elmúlt egy év eseményeiről...

Inkább elmondom, hogy mi van most. :) Amióta elhagytam imádott második otthonomat, nem telt el olyan nap hogy valamilyen oknál fogva ne jutott volna eszembe az ott töltött idő, és nem telt el olyan hét, hogy ne beszéltem volna vagy váltottam volna emailt Velük.! 

És nem csak Velük, de olyan emberekkel is szinte napi kapcsolatban vagyok, akik oda kötnek engem... Akik nélkül nem lett volna az a nyolc hónap olyan, amilyen volt.!

A legcsodásabb élményeim az órákba nyúló skype beszélgetéseink. :) Amikor láthatom az én kis drágáimat, hallom ahogyan Lynda gügyög vagy éppen 'részt veszek' Lucy reggeli suliba készülődésében. :) Ilyenkor ez úgy történik, hogy Lucy magával hurcolja az iPad-ot körbe a házba és miközben épp öltözik vagy fogat mos, mi úgy társalgunk, mintha ott lennék és ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon :) A végén pedig megkérdezi:
"Miért nem tudsz visszajönni már holnap?!"
vagy épp :
"Tudod nekem tényleg nagyon hiányzol... főleg a jóéjt puszik, amiket akkor kaptam, amikor ágyba raktál... az új ópertől nem kapok és most olyan mintha senki nem adna jóéjt puszit nekem!"

awww ♥

♥  azénkicsidrágáim!!!  ♥

Lynda arca, amikor meglát skypeon :))

♥

reggeli készülődés :)

Nem beszélve a Julieval folytatott megbeszéléseinkről amik után mindig 120 fokos vigyorral vonulok félre a laptop elől... 

(skype...)

(skype...)

a macimmal, akire vigyáznak, amíg vissza nem megyek ;)
(skype)

Azon kívül nem egyszer kaptam már olyan emailt/vagy éppen bolognai és jelenlegi hosztcsaládom, amik megállíthatatlan sírásra késztettek... (példaként említeném, hogy pár nappal az ideérkezésem után Julie küldött Pnek egy emailt, amiben felőlem érdeklődött és nyomatékosan megkérte Pt, hogy vigyázzon rám...!! P nem bírta megállni, hogy ne mutassa meg nekem az emailt, aminek az lett a vége, hogy hangos zokogásban törtem ki és P vállán sírva dadogtam, hogy mennyire hiányzik nekem Julie...:( ). 

A legutóbbi beszélgetésünk épp tegnap zajlott le, amit egy email előzött meg (részlet):

"(...) Hope you are well... me and John were just talking about you....saying you will be back soon....and you are the best ever ever aupair....family member.

I also had a dream that you came back to NZ for a visit... Then I dreamt I was an au pair in Italy...LOL (...)"

Nem részletezném, de megint jó kis beszélgetést hoztunk össze és vidáman csuktam össze a laptopot, miután Lucy ágyba bújás előtt belekiabálta a laptopba, hogy 'I love you!!!'


oh well:

XoXo
Angi