Pörög az élet itt.

Ideje vakarnom.
A család elruccant Carloforteba a hétvégére. Mint ahogyan múlt hétvégén is. Én nem tartottam velük, sem akkor sem most... Nem azért mert nem akartam, csakhát múlt hétvége volt Brianna utolsó hétvégéje itt szóval úgy döntöttük, hogy átcuccol hozzám és végigbulizzuk péntek és szombat estét. ;) Most hétvégére (azaz ma estére) pedig egy szülinapi buli buli volt betervezve, ami a parton lesz, éjféli úszással megspékelve - kihagyhatatlan! - úgyhogy most ezért nem mentem velük.

Na de le vagyok itt maradva a hétköznapi eseményekkel... Nem történik semmi nagyon izgalmas, de jó szokásomhoz híven képregényelek kicsit - remélem még nem unjátok.!? :)

Szóval itt írom ami eszembe jut na :D.
Még nem említettem, de úgyis tudjátok, hogy nyári vakáció van már egy hónapja. Viszonylag könnyű dolgom volt ezidáig, mert a hercegnő táborba ment minden nap 9től 1ig, így csak a délutánt kellett vele töltsem, sokszor még azt sem, mert barátokhoz ment playdatere, vagy épp barátok jöttek ide, amikor is én csak ültem a kanapén és vigyáztam arra, hogy éppen ne nyírják ki egymást.:D

napok velem:)
 (itt az én ruhám volt rajta egész délután:D)

vonatoztunk ;)

festős délután

indiánok:D

fűrdőzés

kiskert készítés

playdate Thomasszal

Mostantól - azaz augusztusban - nincs tábor, úgyhogy hosszabbak lesznek majd a napok de nem lesz vészes ez sem, ugyanis jövő pénteken nyaralni megyünk Olbiába a nagyszülőkhöz és majd csak 20.-a körül jövünk vissza Cagliariba. :) Szuper, szuper, szuper.!!! Ugyanis szépen, lassan megdöglök itt a melegtől... Én mindig is imádtam a jó időt, a napsütés, a meleget mindig jobban kezeltem mint a hideget, de ez a mi itt van kínzás a számomra, komolyan. Napközben igyekszem elkerülni a házból való kimozdulást, mert kb 5 perc az utcán és izzadok ezer felé... éjjel pedig százezerszer felébredek, mert annyira melegem van...
De mindegy, a lényeg nem ez, hanem az, hogy Olbiában ott lesz a part egy köpésre és ott lesz a medence és a szigeten van szép zöld füvecske, amiben hempereghetek kedvemre!!! :D Húúúú, nyammnyammnyamm! ^^

A társasági életem továbbra is pörgésben van itt. Mivel a városközpontban lakok így a hét hét napjából kb öt estén biztosan kimozdulok, és szinte minden egyes alkalommal megismerek valaki újat. A város tele van külföldi fiatalokkal és főleg Erasmus diákokkal, szóval rettenetesen könnyű egy rakás embert megismerni akár egy este alatt. Mostanra mondhatom, hogy van egy kialakult társaságom, végre olyanokkal akik nem lépnek le innen egy-két hét múlva. :) Szuper estéket hozunk össze és kb olyan mintha egy egész napos lakásban gubbasztás után életre kelnék, amikor felmegyünk a Bastionera. :)
Az itteni társasági életem és az Új Zéland- i között ég és föld a különbség. Ott az esetek 90%-ban csak hétvégén mentem el szórakozni és hétköznapokon nagyon ritkán mozdultam ki (ha igen akkor is például moziba). Nem tudom azt mondani, hogy ezt vagy azt szeretem jobban, mivel mindkettőnek meg van a maga varázsa. Talán ha kicsit össze lenne mixelve a kettő, akkor lenne tökéletes az egész. :D

Mimás? ... Ja igen, múlt hétvége, amikor is az én legdrágább barátosnémmal elköltöttük az utolsó hétvégénket. Szuper volt. Péntek este érkezett meg hozzám, a család ekkor már Carloforten lógatta a lábát. :) Vacsiztunk, összekaptuk magunkat és zúztunk a partra. :) Egész éjszakás buli volt, másnap egész nap aludtunk. :D Aztán szombat este filmeket néztünk és nem mentünk sehova de így is éjfél volt mire ágyba kerültünk. :) Vasárnap pedig a Poetto tengerparton található Ördög nyerge nevű 'dombocskát' terveztük megmászni, el is mentünk a partig, de aztán nem találtuk hol kellene elindulni és az időjárás is túl forrónak bizonyult, ugyhogy végül hazajöttünk. :D

Ördög nyerge/Devil's saddle  - azaz a dombocska amit meg akartunk mászni.

A lényeg a lényeg, hogy szuper hétvégét töltöttünk együtt. Imádtam ezt a lányt. És rettentően elszomorít, hogy hazament. :( Kb összenőttünk ezalatt a pár hét alatt.
Amint fentebb említettem itt nincs hiány társaság szempontjából, mert misem egyszerűbb mint találni embereket akikkel együtt lóghatunk, de barátot találni talán a legeslegnehezebb akárhol is élünk. Brianna viszont a barátom lett... és tényleg nagyon szar hogy haza kellett menjen.!!! :( Na de ilyenkor imádjuk a skypeot, ugye!? ...
Még az is van, hogy nem sok aupair kolegína lelhető fel itt. És véleményem szerint a legeslegjobb kapcsolatot olyanokkal lehet kialakítani, akik valamilyen szinten ugyanabban a cipőben járnak, mint te magad. Azaz egy közös témátok biztos, hogy mindig van: a család, az aupair élet.
Amúgy e hónap 21én érkezik egy kanadai lány ide a szomszéd utcába, most akkor így benne van kb minden reményem.! Will see...

Hivatalosan kedden délelőtt vettünk búcsút egymástól Bvel, kapott tőlem egy lapot és egy képet, amibe összevágtam legjobb együtt töltött pillanatainkat:

Együtt lógtunk egész délelőtt, majd ebédeltünk, végül pityeregtünk egyet és már itt se volt. :( Hüpp-hüpp.!!!

***
Az utolsó dolog pedig, amiről már 3 hete fontolgatom, hogy írjak az A konfliktus. Igen, így nagybetűvel, mivel csak egy volt. Anyukával.
Az történt ugyanis, hogy az első közös hónapunkban (június) minden elég zavaros volt, az esküvő miatt emberek jöttek, mentek, aztán mi mentünk, jöttünk, aztán hirtelen vakáció lett, mindenki elfoglalt volt, így nem igazán volt időnk összeszokni. És bár kapcsolatban voltunk fél éve már, azért nem ugyanaz emaileket váltogatni, mint egy lakásban élni közösen.
Én szuperül éreztem magam, már 6 hónapja vártam arra hogy ide jöjjek, naná hogy az izgalom, a sok új dolog, a folytonos napsütés, a tenger, minden összevágott nekem. Tettem a dolgom, ugyanaz az Angi voltam, aki az emailekben, ugyanaz a lány voltam, akit minkét előző családja imádott, mégis úgy július és a vakáció megkezdtével egyre gyakrabban volt olyan érzésem, hogy valami nincs rendben. Mármint továbbra is mindenki kedves volt hozzám, de a szuperjófej anyukának lettek ilyen olyan beszólásai, amit ha kellett ha nem a szívemre vettem, lévén, hogy én már csak ilyen vagyok... és nem tudtam megemészteni, hogy nem tudok rájönni melyik is az igazi Ő és nem tudtam hogyan érezzek iránta. Zavarodottság volt a fejemben. És csalódott voltam. Ezen felérzékenyülve minden más történés nagyobbnak hatott, például amikor apuka kb észre sem vett, vagy amikor R többet hisztizett a szokásosnál. ... Gyakran gondoltam arra, hogy megkérdezem mibaj, de végül mindig elvetettem az ötletet, mivel nem tudtam eldönteni, hogy csak én érzek így (mert elmúlt a kezdeti szuperhogyittvagyok állapot és rettentően hiányzott Új Zéland), vagy tényleg van valami gond. Nagyon keserédes volt az egész.
Aztán történ egyik nap, hogy R egyik barátnője átjött délután játszani és minden 5 percben össze vesztek valamin, aztán az egész egyszer csak verekedésbe torkollott... dehát gyerekek. Én is folyton verekedtem :D, persze főleg hugival de nem ez a lényeg na. Én szépen elrendeztem a helyzetet, tapasztalatomhoz méltóan. Bünti volt, majd fel kellett takarítsák az összes játékot, bocsánatot kértek egymástól, majd arra gondoltam, hogy fáradtak, szóval hagyom, hogy tévézzenek kicsit, hátha lenyugszanak. Ekkor volt, hogy haza ért anyuka és 10 másodperc alatt lefagyott a szokásos üdvözlő mosoly az arcomról, ugyanis azon kaptam magam, hogy anyuka jól lecseszett azért hogy be van kapcsolva a tévé. El sem tudtam mondani, mivan, mivolt, csak álltam ott, már majnem remegtem és hallgattam, hogy miket vág hozzám. Mikor befejezte a lecseszésemet elküldött a szobámba. Én ki voltam akadva, velem senki nem beszélt ilyen hangnemben a közel egy és fél éves aupairkedésem alatt. Fogalmam sem volt, hogyan kellene ezt kezelnem... Amíg a szobámban itattam az egereket, addig ők elmentek vásárolni és mikor hazaértek nekem kellett ajtót nyitnom pedig azt terveztem hogy húzok el a francba a barátokkal találkozni. Épp nagyban szó nélkül, pattanásig feszült légkörben segítek elpakolgatni, amikor megint kezdte a kiosztást. Ez alkalommal hozzámvágta, hogy mint tapasztalattal rendelkező aupairtől, tőlem többet várt el, és az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor azt mondta, hogy nem tudja, hogy azért vagyok-e 'ilyen' (?!), mert nem szeretem Rt...!!! :O Ekkor volt hogy megfeledkezve magamról 'MIVAN???' -t kiáltottam... és kihasználva a meglepettségéből adódó szótlanságát ömlöttek belőlem a dolgok, amik engem zavartak. Megmondtam, hogy nem vagyok tökéletes és sajnálom ha ezt várja tőlem, akkor jobb is ha csalódott... meg hogy 2 család több mint elégedett volt velem viszont itt egyre inkább érzem azt, hogy valami nincs rendben és nem értem hogy mi az, majd szépen sírva fakadtam és csak szövegeltem vagy 10 percen át... kiadva magamból az összes egy hónap alatt felgyülemlett dolgot. A végén pedig anyuka szó nélkül odajött, átölelt és bocsánatot kért... Én lenyugodtam és átbeszéltük a dolgokat mostmár egy sokkal szebb hangnemben. Belátta, hogy túl sokat várt el tőlem, és nem vette észre hogy nem minden az, ha voltam már aupair, mert minden család más és más és mindenhova más módon kell beilleszkednem és hogy ez nem könnyű... Én is beláttam, hogy talán túl érzékenyen érintett ez az egész mivel nem hiszitek el mennyire hiányzik Julie és a vele kialakított kapcsolatom... Az egész beszélgetést egy jó erős öleléssel és őszinte mosollyal zártuk.
És hogy miért mesélem el ezt nektek?! Szemléltetés. Tanácsadás.
Elmondhatom, hogy ismerek már pár aupairt (még akkor is ha sokukat csak neten keresztül) és ezáltal sokszor hallok, olvasok arról, hogy ott a probléma a két fél (aupair-család) között és nem beszélik meg. Sosem beszélnek róla. Csak hallgatnak és tűrnek, nyelnek. Talán mint én az elején, nem érzik úgy hogy megéri. De mégis.!!! Azt kell mondjam - a saját tapasztalatom -,hogy megéri. Mindenképp. Higgyétek el azzal, hogy hallgattok csak a feszültség növekszik és egyre inkább keserédes lesz az egész... A végére talán már már kibírhatatlan és csak szabadulni akartok majd. Nem? ...
Szóval az én tanácsom az, hogy ha érzitek, hogy van ott valami, tessék szépen a végére járni és a helyzet csak is jobb lehet mint volt. Főleg azoknak ajánlom ezt akiknél hullámvasút a családdal való kapcsolat. Ha a munkaadóiddal élsz egy fedél alatt akkor fontos, hogy milyen kapcsolatot ápoltok. Mert nem hiszem, hogy vigyorogva tudnál odaülni vacsorázni velük, ha legszivesebben a fejükre borítanád az ételt a mondjuk 10 perce elhangzott pikáns beszólás miatt.
Persze ez megint csak az én személyes tapasztalatomból ered és ez csakis az én személyes véleményem. Nem kell egyetérteni. :)

Nálam úgy alakult, hogy azóta a beszélgetés óta minden szuper. Pont mint az első héten. Nincs beszólogatás, apuka is észrevesz :D, R is cukibb, a hiszti kevesebb (bár ez csakis annak köszönhető, hogy ignorálom ha sír :D), nincs egy szemernyi feszültség se, és nyíltan beszélünk akármiről. Mondhatnánk, megtört a jég. Tökjó az egész. :)


Na ennyi lenne mára. Hozzám képest elég sokat regéltem. :D
Jövök még pár ízlelőbimbót csiklandozó nyalánksággal amiket az elmúlt héten fogyasztottam, oszt kívánok nagyon szép hétvégét mindenkinek! :)

xoxo
A.

sütik a nagyitól.

szardíniai specialitás:)