hip-hip hurrááá, Kiwiföld. :)

Először is szeretném megköszönni Mindenkinek a sok-sok, biztatást, drukkot, szurkolást!!! :) Hihetetlenül jó érzés volt látni, érezni, hogy mellettem áltok ismerve, ismeretlenül! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! (L)


Másodsorban, arra a kérdésre, hogy 'ledolgozom-e' azt a pénzt, a válasz: igen. Vagyis mindaddig, amig ugy volt, hogy kevésből megúszom én is az egészet, nem jött szóba, hogy ez bármibe is kerül számomra, de mint tudjuk az összeg majdnem az ő utuk háromszorosa lett és így természetes hogy elvárnak valamit cserébe. Mondjuk az egészet nem is ők, hanem én kezdeményeztem, mondván ezt nem engedhetem meg magamnak... Tényleg nagyon sok pénz... Így aztán abban egyeztünk ki, hogy nem kapok fizut egy ideig, de ha szükségem lenne pénzre akkor terészetesen kapok. Amugy meg, gyerekek NZ-n vagyok, van ahol laknom és amit ennem!!! Szerető emberek vesznek körül, mindenhova magukkal visznek és vigyáznak rám! Mire másra lenne szükségem? Lássuk, be a magam erejéből sosem jutok el ide, szóval számít a pénz? Én ugy gondolom: nem. Ennyi. :)


És most lássunk hozzá a történések felvázolásához. :)


Egy órányi alvás után hanjali 4-kor szól az ébresztőm, 4.30-re elkészülök és meg is jött a fuvarozó. Julie egyik ismerőse visz el a reptérre, Julie is elkísér és megvárja amig becsekkolok. Minden oké volt hál'isten. ^^ Elbúcsúzunk, ő elhagyja a repteret én elindulok hogy átessek a vizsgálódos részen is. Ott is minden rendben ment, így seccperc alatt bennt voltam a tranzit részben. Ott aztán egészen 8 oráig várakoztam, ültem, sétáltam, olvastam majd fél 9 körül ülésrend szerint felszállunk a repülőre. Münchenig egy kedves ausztriai lány volt mellettem, majd Münchentől Szingapúrig két férfi, akikkel egy szót sem váltottam.. Kb 12 óra volt az út, és jobb volt, mint amire számítottam. :) Viszonylag elég sokat tudtam aludni, a rádióban jó zenéket játszottak, a filmválaszték is okés volt és a kiszolgálás rettentően kedves.
Szingapúri idő szerint reggel 7 körül landolunk ott, gyorsan megkeresem a 3-as terminált, mert onnan indult a következő gép. Átzúztam az átvizsgáláson és ismét várakozás, majd gépreszállás. Itt egy indiai fiu és egy litván nő volt a társaságom. Bár nem sokat beszélgettünk, mert többnyire itt is aludni próbáltam.. Aztán kb 9 óra repülés után a pilóta végre bejelenti, hogy 20 perc mulva megérkezünk. 10 perc mulva a felhők alul derengeni kezdenek Auckland fényei, 5 perc mulva már minden csupa fény, csodaszép látvány, ahogy a tenger visszatükrözi a parton levő épületek fényeit majd landolunk.
És uramatyááám, el sem hiszem... ittvagyok!!! ^^ Fülig érő szájjal libegek a vám felé, kedves hölgy NZ-akcentussal kérdezi, hogy miért egy nappal azelőtt vettem a jegyem, mielőtt utaztam és miért egy éves az útlevelem.. Azt mondja, hogy a bevándorlás egyik munkatársának majd magyarázzam el. Na mondom ez nem jol kezdődik... Odajön egy másik nő, aki elvezet egy kis asztalnál üldögélő fiatalemberhez. Az úr határtalan sok kérdéssel bombáz, így-úgy-amúgy, én töretlen mosollyal a pofikámon válaszolgatok. Ugy kb fél óra után befejezi a kérdezősködést és megkér, foglaljak helyet. Oké. Várakozás után odajön egy hölgy és ő is kérdéseket tesz fel nekem.kb ugyanazokat, amiket az uriember, majd megkér pakoljam fel a táskáimat egy asztalra, helyezzem kényelembe magam és nézzem végig, ahogy ő szétszedi a cuccaim... egy pillanatra meglepődök, majd közli, hogy csak rutin ellenőrzés, véletlenszerűen szurnak ki embereket és ne izguljak, ha nincs rejtegetni valóm.. -.-" Hát megértem, hogy fáradt voltam, táskás szemekkel, meg kiöltözve sem voltam mint egy nagymenő, de kérdem én: terroristának nézhettem ki???  Na mindegy, én töretlenül vigyorogtam, helyet foglaltam és néztem, ahogyan fél órán át a személyes holmimat tapogatta. Miután mindent szétszedett és lejegyzetelte, hogy nem csempészek drogot, sem semmi illegálisat, kedvesen mosolyogva közölte, hogy visszapakolhatok. Óóóó, köszi... Gyorsan visszahajigálok mindent, össze-vissza, már ugysem számít. Készvagyok, ekkor mondja, hogy elkísér a bevándorlás egy másik munkatársához és ha ott is oké leszek, akkor mehetek.. Gondolatban sikítva lepörgetem, hogy: szupeeeer, már 2 órája cseszitek a legyeket, haggyatok máááá békén ember!!! -.-"
Folyosókon átvánszorgás, liften fel, ismét folyosón vánszorgás majd bekisér egy helyságbe, ahol közli, hogy várjak ott addig, amig valaki nem méltat arra, hogy szóba álljon velem... Óóóó, köszi megint..kedves...
Helyet foglaltam és 15 perc után már a körmeimet rágtam és eldöntöttem, hogy szunyálok egyet a fenébe is, amikor VÉGREEEE egy magas, pókerarcú bácsi méltat arra, hogy szóba álljon velem. Kérdezősködik kb 10 percig, majd elvonul. Háááát mondom ez nemigaz. Közel 3 órája úgy kezelnek, mint egy terroristát, nem unják???
A bácsi talán meghallotta a gondolataimat, mert 10 perc mulva visszatért és kedvesen mosolyogva közölte, hogy belépést nyertem Kiwiföldre, szedjem a sátorfámat és élvezzem az ittlétet!.. Háhááá, meglesz mondom neki és fülig érő szájjal kizúúúzok kinzásom helyszinéről. :) Egy kedves hölgy elkisér a kijáratig, majd elköszön én pedig repesve nézelődöm John után, éés megvan!!! Megszólítom, fülig érő szájjal rohan oda, megölelget jó erősen és még puszit is nyom a pofikámra.. :) Öröm és boldogsááááááág van.^_^ Végre tényleg itt vagyok!!!.. :)
Bepattanunk a kocsiba és irány surány az apartman felé. Megérkezünk, Julia hasonlóképpen fogad, mint John, ölelget és azt mondogatja, hogy nemis hiszi el, hogy végre ittvagyok újra velük.. :)
Lehuppanunk a kanapéra, bor a kézbe és mesélés, mesélés, mesélés..és érzem, hogy 'itthon' vagyok. :) Lulu alszik, számára meglepi, hogy jöttem. :) Reggel aztán ugrálás, puszik, ölelések, öröm és boldogság. :) Ami persze azóta is töretlenül tart..


The end.


Remélem nem sikerült nagyon laposra a beszámolóm. :)  Hamarosan ismét jelentkezem. Addig is jók legyetek! :')

sorbanállás a felszállásért.

első kép NZ-n. :)

a környék ahol jelenleg lakunk

:)

Auckland a part túloldaláról.

Csóóóók.

Angi.